"Segítsetek a hóembernek!"címmel láthatták az ovisaink azt a színvonalas bábelőadást, amit a soproni bábszínészek a kisgyermekek életkori sajátosságaira építettek fel. Az izgalmas történetbe ötletesen bevonták a gyerekeket, sok humorral, nagy pedagógiai érzékkel irányították az előadást - így minden gyerkőc végig szurkolta az előadást:
A januári családi mise evangéliumáról Niki néni beszélt a gyerekeknek: Jézus is megkeresztelkedett a Jordán folyó vizében - ahogy abban az időben szokás volt - alámerítéssel. Miután felnőtt lett, így kezdte meg nyilvános működését. Lívi néni - ehhez kapcsolódva - a keresztelés mai formáját mondta el a gyerekeknek, amit azután el is játszottak. A szentmise végén mindenki hazavihette a barkácsolt emlékeztetőjét, egy szépen kiszínezett keresztelési emléklapot.
A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és az Apor Iskola véradást szervez, amelyre szeretettel várjuk a segíteni tudókat! |
Óvodánk hagyományainak megfelelően pénteken délelőtt megygyújtottuk
a harmadik gyertyát az adventi koszorúnkon;
várjuk Jézus születésének ünnepét!
III. Adventi gyertya meggyújtása képek>>
"Ég a gyertya ég, nő a fényesség, sötét éghez a fényesség egyre közelébb!"
|
Óvodánk Kézműves szakkörébe járó gyermekek és szüleik december 10-én karácsonyt váró kézműves délutánon vettek részt az Iskolaközpont aulájában.
A Nyuszi csoportosokkal a belvárosba látogattunk, hogy megcsodáljuk az adventi díszeket, fényeket... A piactéren a legnagyobb attrakció a műjégpálya volt, a Széchenyi téren pedig a hatalmas adventi koszorúra, a Mikulás szánjára, a kisvonatra, a körhintára csodálkoztak rá a gyerekek. A Betlehemnél lelkesen elénekeltük a karácsonyi repertoárunkat az arra sétálók nagy örömére...
December 6-án, vasárnap délután a családi mise gyerekfoglalkozásán Szent Miklósra emlékeztünk. A gyülekezési időben piros karton papucsokat díszíthettek a gyerekek, amit a foglalkozás tanító része alatt a "Mikulás"szaloncukorral és egy kis papírtekercsen lévő Mikulás dallal, imával töltött meg. Ági néni Szent Miklós életéről beszélt a gyerekeknek. Azután Ibolya nénivel együtt elbáboztak egy mai történetet arról, hogyan ajándékoznak, vigasztalnak ma is Szent Miklós követei, a Mikulások. A templomban, az oltár előtt Marek Laci bácsi dalát énekeltük nagy örömmel és hálaadással.
Az idei évben is eljött hozzánk Szent Miklós utóda a Mikulás. A gyermekek örömmel fogadták a vendéget, aki ajándékot is hozott minden apróságnak és felnőttnek. Hiszen mindenki tudja, hogy " ...cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja!"