A soproni társulat a Barna mackó kuckója című mesét dolgozta fel. Igényes, jó ízléssel, saját maguk által elkészített textil díszlettel, és nagy méretű bábokkal jelenítették meg a történetet. Ötletes megoldássokkal a gyerekek is részesei lehettek a mesei cselekménynek, amely teljesen magával ragadta őket.
Nemzeti értékeinkhez, a szülőföldünkhöz való szeretetteljes, jó viszony kialakítása – hazafiságra nevelés -kiemelt feladata óvodánknak.
A márciusi családi mise evangéliuma Jézus színeváltozásáról szólt. A Mókus csoport óvónői Nyéky Kálmán atya báb evangelizációs sorozatából vetítettek a gyerekeknek: Riska és Csibe gyereknyelven mondták el a bibliai történetet. Kati néni a Jézusról tanultakat összegezte a gyerekek segítségével, Erika néni pedig arról beszélt, hogyan találkozhatunk ma is Jézussal? Az imádságban, a Biblia tanításában, a templomi közösségben, a kenyér és bor színében ma is közöttünk van Jézus! Kérjünk tőle erőt, útmutatást a mindennapokban, kérjük, hogy erősítsen meg bennünket is a hitben, hogy bízhassunk a gondviselésében a nehézségek idején is! Ámen.
Az Apor Óvoda nagy csoportosaival ellátogattunk a bábszínházba, ahol a Pinokkió című darabot néztük meg - modern színházi feldolgozásban. A gyerekekkel készültünk az előadásra, napokkal előtte elmeséltük nekik a történetet, hogy jobban megértsék majd a látottakat. A színészektől átélt alakításokat láthattunk, a gyerekeknek nagy élmény volt a vidám hangulatú előadás.
Március 1 – én hamvazószerda volt és egyben megkezdődött a nagyböjt. Ezen a napon az Egyház hamut szentel, amellyel a pap keresztet rajzol a homlokunkra, és emlékeztet bennünket arra, hogy életünket Istentől kaptuk, és földi életünk végén Hozzá kell térnünk – így juthatunk el az üdvösségre, az örök életre.
Ferenc atya vetített képes előadásában Ferenc pápa - "Áldott légy!" című - a környezetvédelemről szóló enciklikájának kapcsán arról beszélt, hogy a természetvédelem komplex problémájának megoldása csak az ökológia, a szociológia és más tudományágak összefogásával lehetséges - ebbe beletartozik a teológia és a hívő emberek közössége is. Előadónk a pápai körlevélből sok érdekes témát emelt ki: az ökológiai veszedelmek fajtáit és okait, a szegénység és kizsákmányolás összefüggéseit, a rögeszmés fogyasztói magatartás és az állandó növekedés, hatékonyság veszélyeit... Mindannyiunknak felelőssége van a közjó munkálásában, és a jövő nemzedék életlehetőségének megőrzésében is! Új életstílus kialakítására van szükség, amelyet a mértéktartás, a bibliai értelemben vett egyszerűség, az élet feltétlen tisztelete, a lelki békére való törekvés jellemez. "Legyünk Isten ajándékainak őrzői!"- kérte velünk együtt záró imájában Dékány Ferenc atya.
A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik.
A gyerekfoglalkozás barkácsolással kezdődött: a gyerekekkel macis pörgettyűt készítettünk, amelynek egyik felére mosolygós macit, a másik felére szomorút ragasztottak a gyerekek. Ez a barkácsolt emlékeztető a "Két kicsi bocs meg a róka" történetét juttathatja eszünkbe: aki nem tartja be a szeretet törvényét - nem osztja meg a társával azt, amilye van - az maga is boldogtalan lesz...
Február 2-án, délelőtt a kollégium dísztermében tartottuk a már hagyománnyá vált ünnepségünket a Mókus csoport vezetésével, amelyen az óvodánk minden gyermeke és dolgozója részt vett. Kati néni és Erika néni elmondták a Bibliából a kis Jézus Jeruzsálemi templomban való bemutatásának történetét, majd jelmezbe öltözve - nagy átéléssel - el is játszották azt. Vendégünk volt Benkovich Ferenc atya, az iskolaközpontunk lelkésze is, aki megszentelte a díszes gyertyákat, és a Jóisten áldását kérte a gyerekekre. Köszönjük az óvodapedagógusok lelkes készületét, a felemelő, szép ünneplést.
Nyuszi csoportos ovisaink január utolsó előtti napján a Gyermekkönyvtárba tettek látogatást. A könyvek világával ismerkedtek az iskolába készülő nagyok és a farsangi szokásokat elevenítették fel. A könyvtáros néniktől színezhető álarcot kaptak ajándékba, amit az