Kedves Szülők!
Kérjük, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával támogassák óvodánkat!
Gyermekeik nevében is köszönjük figyelmességüket!
2010. április 8-án a Magvassy Mihály Sportcsarnokban volt a XVI. Óvodás Olimpia.
Gyermekeink nagyon szép eredményt értek el, az előkelő III. helyet szerezték meg a Játékos Sportversenyben.
Gratulálunk a versenyzőknek és további sok sikert kívánunk!
Az Ovis naptárnak megfelelően
március 24-én, szerdán és 25-én csütörtökön
Nyílt nap lesz óvodánkban,
melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődő szülőt.
A nap programja A Szülői értekezleten megbeszéltek szerint alakul.
A Csiga csoportosok a közeli állatmenhelyen jártak, ahol Jocó és társa megmutatta a gyerekeknek a szomorú szemű kutyusokat, cicákat. A gyermekeket és a felnőtteket egyaránt megérintette az elárvult állatok sorsa.
képek>>
Az óvodás korú gyermekek beiratkozásának időpontja:
2010. március 3-án (szerdán) 8.00-18.00 óráig
2010. március 4-én (csütörtökön) 8.00-16.00 óráig
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2010. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők) is a fenti időpontban szíveskedjenek jelzni az óvodában!
A beiratkozáskor be kell mutatni:
Esik a hó
……a taxi, a Maxi a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja,
hogy esik a hó!
Kedves Szülők!
Hívjuk, várjuk Önöket a hagyományos Szülők farsangi báljára, melynek időpontja: 2010. február 13. (szombat). Szeretnénk, ha a szülők és nevelők -a hétköznapok fárasztó rohanása mellett- együtt közvetlen és oldott körülmények között is találkozhatnának és közelebb kerülnének egymáshoz.
Ezúton is szeretettel meghívunk minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót farsangi bálunkra!
Tombola felajánlásokat is szívesen elfogadunk.
Farsang az óvodában
Óvodánkban február 5-én került megrendezésre a farsangi bál. A gyerekek szüleikkel együtt ünnepelhettek saját csoportjukban, ahol az óvó nénik különböző játékokkal, tombolával várták a gyerekeket. Közös ünneplésünk csúcspontja az óvó nénik bohócos műsora volt.
A Csiga csoportosok Gyertyaszentelő napján reggel saját, otthoni macijukkal érkeztek. Egy régi népi megfigyelést felelevenítve Mackó- napot tartottak a csoportszobájukban. Mackó-várat is építettek.
Közös ünnepségünkön -a Katica csoportosok vezetésével- arra emlékeztünk, hogy Jézust szülei bemutatták a templomban. Ferenc atya is vendégünk volt, megszentelte a gyertyáinkat és Isten áldását kérte ránk.
Szeretettel várjuk gyermekeiket az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Óvodájába.
Nyitott kapuk napja:
Szülőknek: 2010. január 20. 17.00
helye: az Iskolaközpont könyvtára
Gyermekeknek: 2010. január 27. 15.30-16.30
Várjuk mindazon családok gyermekeit, akiknek szülei meggyőződéses keresztény életet választanak gyermekeik részére, igénylik és támogatják az óvodánkban folyó nevelőmunkát...
A Szivárvány csoportosok nagy örömmel vettek részt a játékos foglakozáson, ahol a színek tulajdonságaival ismerkedtek, múzeumpedagógus vezetésével a festmények színvilágáról beszélgettek. Az évszakok jellemzőinek összegyűjtése után évszaknaptárt festettek.
Jézus mondja:
Én világosságul jöttem a világba,
hogy aki hisz énbennem,
ne maradjon a sötétségben...
(Jn 12,46)
"Adventi hírnök, friss fenyőág,
Lobog már négy kis gyertyaláng…"
A Mókus csoportosok vezetésével az adventi koszorún meggyújtottuk a negyedik gyertyánkat is.
Hagyomány óvodánkban, hogy Pásztorjátékkal köszöntik a legnagyobbak az óvoda apraját és nagyját.
Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk minden családnak!
"Ég a gyertya ég,
Az adventi négy.
Azt lobogják, azt hirdetik:
Jézus üdvözlégy!"
Lázas készülődés folyik az óvodában. Süteményt sütnek, díszeket készítenek gyermekeink az óvó nénikkel.
"Minden évben jön a kisded,
Itt a földön keres minket.
S ha szívünkben talál házat,
Lépésünkre Ő vigyázgat."