Pünkösd közeledik -
a Szentlélek eljövetelének ünnepe
Jézus mennybemenetele után az apostolok és Jézus többi barátja összejöttek egy házban. Szűz Mária is velük volt. Imádkoztak, és várták a Szentlélek eljövetelét. Biztosak voltak ui. abban, hogy Jézus teljesíteni fogja ígéretét. Elérkezett Pünkösd ünnepe. Ekkor mindnyájan együtt voltak, s egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyian elteltek a Szentlélekkel /ApCsel 2,1 –4 /.
A Szentlélek bátorsággal, örömmel, bölcsességgel töltötte el a tanítványokat – megértették egészen Jézus tanítását, küldetését. Már nem féltek többé, bátran mentek ki az utcákra, terekre, hogy továbbadják Jézus tanítását.
A Szentlélek ma is megvilágítja értelmünket, megerősíti akaratunkat, megtanít imádkozni és örömmel tölti el a szívünket.
Az óvodában május 18 – án, pénteken délelőtt ünnepelünk együtt a gyerekekkel a Katica csoport vezetésével: a bibliai eseményeket elevenítik fel dramatizálással, majd, „pünkösdölő”, hagyományőrző játékot mutatnak be!
Jöjj el Szentlélek Isten, töltsd el a
szivünket szereteteddel!